Miről beszélnek, amikor paleóról beszélnek? Időnként a paleolitikumban élt emberek feltételezhető étrendjéről, de még gyakrabban a ma élő természeti népekéről. Afrikai, dél-amerikai népekéről, nekünk, akik Európában élünk. Ha pedig ketogén étrendről beszélnek, az inuitokról beszélnek, akik hiába élnek szinte kizárólag húson, így sincsenek ketózisban, de valaki egyszer elkezdett az egészséges ketogénes eszkimókról áradozni, és vonzóbb volt hinni neki, mint utánanézni - mégsem nyűhet el az ember hét vasbocskort, míg eljut a Wikipédiáig.

Most szibériai meséket olvasok, ide fogom gyűjtögetni belőlük a jó falatokat:

"Giljakok éltek a jurtákban: erdei emberek, halászok és vadászok. A tajgát íjjal, nyíllal járták, ruhájukat madártollból, az állatok irhájából, halbőrből varrták. Hogyan vetik a gabonát, nem tudták, és a tejről sem hallottak. Egyetlen eledelük a szárított hal, a jukola volt. Bogyókat gyűjtöttek és a tűzliliom gyökereit is megették. Néhanapján, amikor medvét ejtettek el, ünnep volt a jurtákban."
Ezt olvashatjuk mindjárt az első mesében A foltoshátú sirályból, ez viszont nem eredeti meseszöveg, a kötet első felében ugyanis Feoktyisztov feldolgozásait olvashatjuk, ő pedig rém rendes szovjet ember volt, itt is túlzásba esik, hogy a régi idők nyomorúságát hangsúlyozza: aligha lehetett kizárülagos tápláléka a szárított hal azoknak, akik íjjal-nyíllal járják a tajgát, a medve annyira volt néhanapi csemege, hogy nemcsak ejtettek, de neveltek is medvét (igaz, a saját medvéjét senki sem vághatta le, ezt a sógornemzetségre bízták, de attól még nem ették meg kevésbé a medvehúst. A mesékben is van szó fókahúsról, és gondolom, nem dobálták el a madarak és vadak húsát, miután ruhát készítettek a tollukból és irhájukból.

A Nyírfa-fiúcska egyik meséjében a kapzsi sámán végigjárja a járvány kipusztította falut fütyülve rá, hogy a szokások tiltják, hogy elvegyék a halottak után maradt élelmet:
"Kancsuga sorra járta a kunyhókat, összegyűjtve az eleséget
Savanyított áfonyát, fókazsírt, sózott fagyalbogyót, szarvashúst, tokhalat, aszalt turbánliliomot, fagyalbogyólepényt, mindent-mindent összegyűjtött a maga tanyáján. És csak ült és evett."
Az árva gyerekeknek meg nemadott, de mindenki megnyugtatására elmondhatom, hogy jól pórul is járt.

Az Egy asszony öt férje című inuit mesekönyvben meg bogyóételt készítenek, zsírral keverve a bogyót, a Medveünnep közeledikben pedig egy óriás szarvashúst főz, de a puhább részeket félreteszi, hogy nyersen egye meg őket, ezeket lopkodja el a kis manysi lókötő.

Haladjunk kérem, nincs itt semmi avokádó, de elég sok szibériai mesét olvasok még majd a közeljövőben, ha akad valami jó falat, idehozom. Bár meg tudom érteni azt a kedves ketogénest, aki az avokádót tiszteletbeli szalonnának nyilvánította, azért el lehet lenni nélküle.